Egyéniségkultusz a klasszikus modernségben. Ady Endre.

[Attila]

Egyéniségkultusz a klasszikus modernségben

A klasszikus modernséghez tartozó elméleti háttérrel.
A klasszikus modernre jellemző az egyéniségkultusz, a lírai én felnagyítása, a lírai én előtérbe kerülése. A lírai én belső világa képviseli a költemény világát, ennek a belső világnak a kivetítése jellemzi a költeményt. A külső táj metaforikus belső tájjá alakul, az alkotáson a lírai én belső hangulatai, bonyolult, néha megfejthetetlen érzelmei dominálnak.

Ady Endre költészete

Ady költészete a századvég lírájából nőtt ki. E korszakban sorra jelentek meg a magyar költészetet megújítani szándékozó törekvések, és első köteteiben még Ady is az ő követőjükként indult. A döntő lépést Ady a harmadik kötetével (az Új Versekkel) tette meg, ekkor került a versvilág középpontjába saját személyisége. Versei gazdag, összefüggő jelképrendszert alkotnak. Lehet külön látomásszerű tájversekről, szerelmes költeményekről, magyarság-versekről, háborúellenes költészetről, létharc-versekről stb. beszélni Ady költészetét illetően, hiszen e nagy témák egy-egy nagy SZIMBÓLUMCSOPORT kapcsán jelennek meg, de a részek is csak az egészben kapják meg jelentésüket. Műveiből az emberi lélek ősi rétegei (irrealitás, sejtelmesség, az álmok világa) mellett prófétai magatartás, jövőbelátás is kirajzolódik. Költői nyelve egészen egyéni. Visszanyúlt a kuruc költészetig, az erdélyi írók hagyományihoz, sőt a Biblia ősi fogalomvilágához is. A versritmust is megújította, az ősi magyar tagoló vers és a jambikus időmérték különös ötvözetét hozta létre. Költeményeit a köteteken belül összefüggő ciklusokba rendezte. A Nyugat című folyóirat vezéralakjaként stílusszintézist teremtett. Költészetében mindvégig meghatározó tényező a mítoszteremtő szimbolizmus, de első korszakában az impresszionizmus és a szecessziós szerepjátszás, a másodikban az expresszionista drámaiság formálja át nyelvét, beszédhelyzeteit, verseit. Ady költői forradalma a szimbolizmus jegyében fogant. Egyéni mitológiájának középpontjában önmaga állt. A versek történése rendszerint fiktív térben és időben játszódik. Valamennyi szimbólum a középpontban álló személyiségre utal, már az Új Versekben is. Heroikus önképet teremt szóképeivel, melyek nem egyszerűen metaforák, hanem - összetettségük révén - szimbólumok. Egy-egy ilyen képpel felnagyítja magát, és a képek sejtelmes titokzatossága, "történetisége" miatt egyúttal mitizálja is. A szimbolizmustól a szecesszió nehezen különíthető el, számos vonásuk megegyezik. A költő művészi érzékenysége és magatartása kezdetben inkább a szecesszióhoz kapcsolódik. A szecessziós művészet nemcsak különös, bizarr, egzotikus és erotikus témáival, virágmintáival, dekoratív vonalaival nyomja rá bélyegét Ady verseire, hanem a személyiség új kultuszával is. A századelő művészetének izmusai közül a mindent egyesíteni akaró stílustörekvés összefoglaló neve a szecesszió. Ady költészetének szecessziós jellegzetességei:
1. Költészete szinte mindig szereplíra.
2. Poézisének alapvető gesztusa a szecessziós önfeltárulkozás. Különös egyéniségnek mutatja magát: őszintének és titokzatosnak, érzékinek és mindentudónak, állhatatos bajvívónak és a halál rokonának.
3. A hétköznapi prózai élet elviselhetetlen a szépség embere, a művész számára, aki minden idegszálával tiltakozik a szürkeség ellen. A szürkeség Adynál a magyarság elmaradottságát, kultúrálatlanságát is jelenti.
4. Az Ady versektől elválaszthatatlan a titok, a csoda.
5. A szecesszió kedvelt eleme az erotika, a könny, a halál, a bűn, a csók, melyek együtt főleg a Léda-versekben fordulnak elő.
6. A megszépítő, átesztétizált halál az élet természetes velejárója.
Ady költészetét a felvázolt szecessziós vonások jelenlétét elismerve is alapvetően szimbolistának kell tartanunk.
Lásd Ady A magyar Ugaron valamint Új vizeken járok című költeményeit (de szinte bármelyik versének az elemzése illik ide) (22. tétel)