Deprecated: Function set_magic_quotes_runtime() is deprecated in /home/ebacalau/public_html/forum/common.php on line 106
[phpBB Debug] PHP Notice: in file /includes/session.php on line 1024: Cannot modify header information - headers already sent by (output started at /common.php:106)
[phpBB Debug] PHP Notice: in file /includes/session.php on line 1024: Cannot modify header information - headers already sent by (output started at /common.php:106)
[phpBB Debug] PHP Notice: in file /includes/session.php on line 1024: Cannot modify header information - headers already sent by (output started at /common.php:106)
- A történelmi regény műfaji jellemzői, történelmi háttér. - FORUM BACALAUREAT 2013

A történelmi regény műfaji jellemzői, történelmi háttér.

A történelmi regény műfaji jellemzői, történelmi háttér.

Mesajde Attila pe Mie Oct 08, 2008 5:15 pm

A történelmi regény műfaji jellemzői, történelmi háttér, történelmi előtér

A regény kötetlen modorban elbeszélt történetsorozat, az epika egyik fő műfaja. Formája rendszerint próza, bár születtek verses és drámai formában írt regények. Nagy terjedelmű, rendszerint hosszú időtartamot felölelő történetet ábrázol szerteágazó cselekménnyel, fő- és mellékszereplőkkel. A történetszövés mellett fontos szerepet kap a szereplők érzés és gondolatvilága, a cselekmény folyamán kibontakozó jellemfejlődése, bemutatja azoknak tetteit, motivációit. Legfőbb formai jellemzői az idő- és térhasználat, az elbeszélő nézőpontja, az írói nyelvhasználat, a szerkezet, a jellemzés módja, az utalások rendszere. Az újkornak ez a legkedveltebb s egyre jobban kiterebélyesedő műfaja nehéz harcot vívott elismeréséért. Bár már az ókorban megszületett, mégis hosszú időn keresztül szórakoztató műfajnak tartották.
A regény fejlődésének főbb korszakai: az ókori regény, a középkori regény, lovagregény, heroikus, pásztor, pikareszk regény. A XVII–XVIII. században az utaztató, a kaland-, a tézis-, az állam-, a lélektani, a napló- és levél-, a történelmi, a nevelési regény volt jellemző. A XIX. században a realista nagyregény mellett a romantikus, a naturalista regény valamint a polári regény volt jellemző.
A XX: században a modern regény megjelenésével a műfaj átalakul, alapvetően új formák jönnek létre. Napjainkig a műfaj objektivitása elveszett, más rendezőelv lépett ennek helyébe (tudat-, abszurd, mítosz- montázs-, újregény), vagy különféle kísérletek történnek a valóságábrázolás újrateremtésére.
A történelmi regény egy történelmi eseményt, egy múltbeli történelmi korszak feldolgozását választja alaptémájául. Jellemzője, hogy a múltat allegorikus értelemben alkalmazza a jelenre, vagy egy olyan múltbeli eseményt választ, amely általános üzenetet hordoz.
Történelmi háttér: a regény megírásakor ható körülmények, az az időszak, amikor az író megírta művét. Vagyis az író jelene: általában erre a korszakra alkalmazza allegóriaként a regény idejét – vagyis a történelmi előteret, amely a regényben jelen lévő történelmi korszak.
A történelmi regény a XIX. század kedvelt műfaja. Kezdetben a történelmet csak díszletként alkalmazták benne, a jellemrajzra, az események indokolására nem terjedtek ki a történelmi korszak jellemvonásai. Példa erre Jósika Miklós Abafija: aprólékosan leírja a korabeli kolozsvári környezetet, öltözeteket – de alakjai tipikus romantikus jellemek, a cselekménybonyolítás pedig szintén a romantika túlzásait hordozza magán. Igazi váltás a XIX. század második felében következik be a történelmi regény terén: Kemény Zsigmond regényeiben már a jellemábrázolásban is megjelenik a történelmi vonás.
A történelmi regény további jellemzői: általában fiktív, vagy nem kiemelkedő történelmi személyiségek a regény főszereplői, a mindennapi emberek életén keresztül mutatja be a fontosabb történelmi eseményeket.
Jókai történelmi regényei

Jókait kortársai részéről a legtöbb bírálat a magyar történelemhez való viszonya miatt érte. A szabadságharc bukása után kétféle felfogás uralkodott a magyar közgondolkodásban. Kemény Zsigmond (Forradalom után, illetve Még egy szó a forradalom után) és Arany János nevével jelezhető vonulat a kritikai tisztánlátás jegyében lépett föl. Azt hangsúlyozták, hogy csak a múlt hibáival való szembenézés és revízió után fordulhatunk a jövő felé. A kritikai számvetést önmagunkon kell kezdeni; a külső körülményekre való hivatkozás tévutakra, önfelmentéshez vezet. Jókai már a szabadságharc bukása után megjelent első novelláskötetében, a Csataképekben meghatározza viszonyát a közel- s távolmúlthoz: “Írjunk mitológiát. Írjuk le az év eseményeit híven, valóan, mindent, ami megtörtént, minden csodálatost, emberfölöttit, nagyszerűt, amit láttunk, amit tapasztalánk, aminek szemtanúi voltunk.” Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc Jókai számára olyan szellemi és erkölcsi tőkéje a nemzetnek, amelynek évszázadokra be kell vonulnia a magyar történelmi mitológiába, ahonnan nehéz időkben is erőt lehet meríteni. Ezért a forradalomról és szabadságharcról szólva elsősorban arról beszél, ami abban felemel. A történelem mitikus értelmezése kihat a valóság és fikció viszonyára is. Szinte mindegyik, e korszakkal foglalkozó regényében (A kőszívű ember fiai; Politikai divatok; Enyim, tied, övé; Egy az isten; Kiskirályok; A tengerszemű hölgy; Akik kétszer halnak meg; A mi lengyelünk) megtörtént, valóságos történelmi esemény köré szervezi a szélesen hömpölygő cselekményt. (A kőszívű ember fiai központi jelenete, de fontos szerepet játszik a bécsi forradalom rajza, a magyar küldöttség látogatása, stb.) A mítosz átalakítja a kalandregény, illetve a társadalmi regény hagyományos műfaji kereteit és A kőszívű ember fiait tudatosan az eposz műfajával rokonítja. Eposzi méretűvé emeli a történetet, hiszen a magyar szabadságharc a jó és a rossz egyetemes küzdelmévé válik, sőt a természeti elemek bevonásával kozmikussá teszi a harcot. Jókai tudatosan idézi fel Ödön és Richárd hazatérésében az Odüsszeiát, míg Budavár ostroma az Aeneis-féle honalapítási harcot mutatja.

A kőszívű ember fiai
A szabadságharc ragyogó hőskölteménye A kőszívű ember fiai (1869) a 67 utáni politikai harcok tüzében született meg, amikor Jókai a balszárny élén kierőszakolta Tiszától a függetlenségi célkitűzés határozottabb megszólaltatását a pártprogramban. A bihari pontok erősebb, sokkalta korszerűbb honvédséget követeltek annál, mint amit az uralkodó hajlandó volt engedélyezni. Ám a költő nemcsak katonai téren akarta példaképpé tenni a szabadságharc korát: a nemzeti egység, a közösségi áldozatkészség eszményeit éppúgy itt kereste, mint a vezetők tisztakezűségének, az államvezetés olcsóságának mustráit is.
A 48-as forradalmakat elismerte, de azok jakobinus szárnyától most is – akárcsak húsz esztendővel korábban – visszariadt. Élénken tükröződik ez a bécsi események rajzában: költőien festett, mámoros ölelkezés a revolúció míg a külvárosok népe meg nem indul. Ám ha megmozdul, tette pusztán vak rombolás a reakció ügynökeinek zsoldjában. Jókai azonban általában keveset foglalkozik a kártékonynak vélt erők bemutatásával a magyar forradalom táborán belül, alkotásának második része a katonai eseményekre, a külső ellenséggel és a "belső bitangok"-kal vívott harcokra összpontosul, míg a pártküzdelmek, érdekellentétek, sőt a mulasztások és hibák megjelenítése erősen visszaszorul. Jókai ily módon, erős eszményítéssel, hőseposszá stilizálással tudta a legmaradandóbbat kimondani nemzeti történelmünk ez emlékezetes korszakáról. A kritikaibb, realisztikusabb szemlélet, (Enyim, tied, övé, 1875), (A mi lengyelünk, 1902) nem segítette remekekhez. A kőszívű ember fiai magányos mű, a kortárs nyugati forradalom és szabadságharc-freskók (De Coster, C.F. Meyer, Flaubert) elemzőbbek és kétkedőbbek, s ez némileg még Victor Hugo 1793-járól is elmondható. Jókai pátosza, romantikája, hazafias lobogása annál inkább hathatott a kelet-európai irodalmakban, aminek bizonyítéka a nagyszámú lengyel fordítás mellett az ifjú Žeromski elragadtatott vallomása, s valamiképpen az érett Žeromski A hű folyó című regénye is.
Személyes élményeket (forradalmi Bécs, Budavár visszavétele) éppúgy beolvasztott könyvébe, mint lapjainak egykori híreit és tudósításait, egyes epizódokat pedig (pl. Richárd csatatéri párbaja Falvit Ottóval) Horváth Mihály munkájából: Magyarország függetlenségi harcának története (1865) emelt ki.
Az apák és fiúk nagy ellentéte a Tisza-családban is megvolt a hírhedt aulikus Tisza Lajos ivadékai Kálmán, Lajos, László mind liberálisoknak indulnak. László pedig súlyosan megsebesült a szabadságharcban.
Az igaz ügyért küzdők soraiból kiemelkedik a Baradlay-család, mely Jókai hazafias érzésvilágát a legjobb oldaláról mutatja be. A fivérek alakja közül Ödöné a legkevésbé kidolgozott, igazán elmélyült képet csupán a vereség szomorú napjaiban kapunk róla, amikor az író saját hajdani – az Egy bujdosó naplójában (1850) kifejezett – lelkiállapotával ruházza fel. Richárd nem tudatos fő, elvi fejtegetésekkel aligha lehetne hatni rá, azonban ösztönös nemzethűsége biztosan elvezeti a helyes útra. Jenőt rajzolta meg leggondosabban a regény. Tisztaszívű fiatalember, de a császári büró poshadt levegője elölt benne minden vágyat valami új után: félszegsége és rövidlátása már-már jelképes. Félénk egyénisége csak a szerelemben és a családban tud feloldódni.
Ámbár a cselekmény fővonalában mindenütt a nemesi vezetés áll, a részletek megmutatják: a honvédelem elképzelhetetlen a nép megmozdulása nélkül. Ezt példázza Pál úr, a tisztiszolga, aki kész akár szeretett parancsnoka feláldozásával is haza szökni, Kossuth katonájának, továbbá Mihály mester, a pesti csizmadia és Lánghy, a bátor református lelkész. E sokféle rétegből toborzott tábor nemcsak a magyar szabadságért küzd, hanem az egész Habsburg-birodalom börtönének széttöréséért, ezért állhatnak mellette a bécsi egyetem kamaszosan jókedvű, a haláltól sem félő garabonciásai. A reakció arcvonalán érdemes felfigyelni Rideghváryra, akiben Jókai minden romantikus démoniság nélkül, szatirikus eszközökkel örökíti meg a gyűlöletes karrieristát. Szatírát bőven vegyít Tallérosy Zebulon és Mindenváró Ádám anekdotikus jellemzésébe is, ám nyilvánvaló, hogy az adomás stílus ezúttal korlátot jelent a kritika határozottsága és általánosító ereje tekintetében.
Ellentét feszül a mű hatalmas témája, céljai, hőskölteménybe illő stílusa és a mese szűkebb sodrása között. A történet végén a szerző azt sugallja: mindaz, ami Edit, Richárd és Ödön ellen történt, eszköz csak egy nagy örökség megszerzésére. Ez azonban túlságosan kisszerű motívum, háttérbe szorítja a két család közt fennálló nagy politikai-erkölcsi különbségeket, lefokozza Alphonsine szilaj bosszúvágyának értékét. A cselekmény s a tárgy közötti távolságot összefogó szerzői leírásokkal hidalja át a könyv, amelyben hol a krónikás hangján (Egy nemzeti hadsereg), hol az ihletett költő látomásaival van szó országos eseményekről (Napfény és holdfény, Vérveres alkony, Perihelia). E részek mindig a fenségesség magas szárnycsapásaival emelkednek föl, s mellettük nagyerejű kontraszként áll a hétköznapiság: az idill, anekdota és zsánerkép birodalma.
Meseszövése halmozza a meglepetéseket, melyeknek általában van lélektani alapja, nem okoznak törést, esetleg megnyugtatják erkölcsi érzékünket. A feljebb említett örökségi motívum a maga disszonanciájával kivételes marad. Stilisztikailag figyelemre méltók a nagy tirádák, melyekben rövid, lazán kapcsolt mondattagokból álló, bő felsorolásokat alkalmaz, vagy a mitológia és a világtörténelem köréből vett metaforákkal kelt ünnepélyes hangulatot (a honvédsereg = eget ostromló titánok, a népfölkelés = Attila kardja).
A kiegyezés után a nemzeti művelődés nagy felvirágzásáról ábrándozik Jókai ("minden emelkedik az ég felé: házak, népek, szellemek" – jósolja az utóhangban), s ennek támogatására idézi fel a reformkor előkészítőinek küzdelmeit, az Eppur si muove (És mégis mozog a föld) című regényében. Főhősét, Jenőy Kálmánt éppúgy kicsapják a debreceni kollégiumból, mint Csokonait, majd Kisfaludy Károlyként nyomorog s egy derék csizmadia pártfogására támaszkodik; tragédiáját a Bánk bánhoz hasonlóan fagyos közöny fogadja. Körülötte hasonló céllal elinduló társak: Bányaváry, a bohém vándorszínész, Barkó Pál, a megszállott orientalista, Körösi Csoma "égi mása". Ez az első sikerült regényünk egy hazai költő életéről – egy negyedszázaddal korábban Kemény Zsigmond még Camões felidézésével mutatta be a tragikus poétasorsot az Élet és ábrándban (1842–44).
Gyulai azt hirdette, hogy a regény korrajza külsőségeiben s fontos kulturális mozgalmakat tekintve egyaránt hamis. E tétel aligha állja meg a helyét: néhány intézményről, személyiségről, vitáról nem esik szó (pl. Akadémia, Széchenyi, nyelvújítási harc), de a társadalmi és irodalmi élet egy-két alapvető irányzata világosan kirajzolódik a romantikus freskón. A Csittvári Krónika jeleneteiben mesterien fejezi ki Jókai: a reformkor fáklyahordozói nagyszerű örökséget kaptak a hajdani protestáns-kuruc ellenzékiségtől, ám ehhez olyan felvilágosult, feudalizmusellenes gondolatokat társítottak, amit a konzervatívan nemzeti debreceni kollégium már nem tűrhetett meg. A haladó értelmiség mellé méltán állítja Tóth Máté gazdát meg Tseresnyés csizmadiát, hisz ők azt a félig vagy egészen polgári rendet testesítik meg, mely Csokonait, Katonát, Fazekast, Petőfit adja és neveli a magyarságnak ez évtizedekben. Noha a romantikának akkor még semmilyen irodalomtörténeti feldolgozása sincsen nálunk, az író találóan mutat rá arra, hogy ennek a nemzedéknek pályakezdésénél kikerülhetetlenül ott volt az iskolával való szakítás. Ösztönösen megérzi a magyar romantikusok két nagy célját: a játékszínnel útnak indítani a magyart a jövendő felé, és visszatalálni a messzi múltba – akár az őshazába.
Mégis: nem érezte át elég mélyen az új magyar irodalom megteremtéséért vívott küzdelmet, így nem tudta azt meggyőzően a középpontba tenni: a részletek többet mondanak róla az egésznél. Dicséretes módon arra törekszik, hogy Jenőyt hosszú vívódások, lemondás után tisztítsa meg minden visszahúzó szenvedélytől, kényelemszeretettől, s így juttassa el az áldozatos hivatás önkéntes vállalásáig. Ez összetettebb hősábrázolás főként újabb regényeinek sajátja (Baradlay Richárd, majd Timár Mihály, Ráby Mátyás), csakhogy Jenőy Kálmán megalkotásában nincs annyi következetesség és valószerűség, mint társaiéban. Ráby vagy Timár egységes írói felfogásból születtek, míg ez a hérosz hol erősen közel kerül az átlagemberhez, hol meg messzemenően eszményítve van. A szépasszony-kaland idején Decséryéknél legfeljebb tehetségét, nem jellemét találjuk rendkívülinek. Szinte átmenet nélkül lesz belőle egyedülálló géniusz, már-már erőszakkal keresi a mártíromságot. Végül nagyanyja minden kikötés nélkül ajánlja fel neki az örökséget, ámde ő: "dolgozik öröm és lelkesülés nélkül, szenved hidegen, martyrrobotból" (Gyulai: Újabb magyar regények, 1873), ami önmagában is erőszakolt s még kevésbé illik az előzményekhez. Az utolsó kísértés, melyet le kell győznie, meglehetősen légből kapott: a hérosz hosszasan ingadozik a festészet és költészet között.
Jókai itt, kissé szenvelegve, saját fiatalkori festői próbálkozásait is felidézheti, aminthogy Jenőy portréján, családi helyzetén több helyt felismerhetők az önarckép vonásai. Vagy a Cilike társaságától eltiltó nagyasszonyban nem bukkanhatunk-e rá Laborfalvi Rózát gyűlölő édesanyjára s a diákkori visszatérés az édes otthonba, a nagy gavallér Bálvándyra irigykedés nem ténylegesen átélt, jellegzetesen kamaszkori mozzanat-e?! Maga a Csollánné-motívum is mintha mélyebbről jönne, mint Jókai kacér szép asszonyai általában. Vajon nem A tengerszemű hölgy (1890) Erzsikéjének valamiféle előzménye-e ez, számadás egy titkolt, fiatalkori szenvedélyről?
Eszményi hőseivel legtöbbször a nemzetietlenség s az abszolutizmus képviselőit fordítja szembe, ezúttal viszont a hazai elmaradottságot teszi a legfőbb ellenféllé. Csakhogy a feudalizmus sivárságát még nem tudja eléggé leálcázni (jobban sikerül ez majd a Rab Rábyban.) Egyedül a nagyanya nőhetne fel Jenőy ellenpólusának, őt azonban nem hatják át eléggé a makacs előítéletek, unokáját inkább csak félti, semminthogy felforgató eszméiért, úrhoz nem illő életmódjáért gyűlölettel gondolna rá. Elvakult féltésében sem következetes: lassanként már nem is Kálmán poétaságát ellenzi, inkább a "komédiás" Bányaváryékhoz fűződő viszonyát. E kicsinyes bosszúból pedig nem születhet erőteljes összeütközés. Jenőy inkább személytelen akadályokkal, betegséggel, meg nem értéssel csatázik, ami éppen nem drámai hatású, itt meg kiváltképp vértelen jelkép marad. Midőn Jenőy törekvése így elszürkül, előre tolakodnak az adomák és életképek. A korfestő és szatírai erőt nem lehet elvitatni tőlük, azonban Kárpáthy Jánoséhoz hasonló nagyszabású alakrajz már nem születik belőlük; a szintén Józsa Gyurira visszavezethető Csollán Berti csupán a nábob felszínes utánérzése.
Az irodalmi- és művelődési harcot tehát csak egyes fejezetek tükrözik méltóképp, ám ezek gyakran Jókai legszebb lapjai közé tartoznak. A Csittvári Krónikán kívül említésre méltók Tseresnyés uram intései és a főhős meg a nádor beszélgetése a színészetről. Az érvelő, vitatkozó részletek mellett másutt költői hangulatossággal érzékelteti a nemzedék lelkivilágát. Ilyen a Közelebb az éghez című fejezet, mely beszédes példája annak, hogyan tudja Jókai himnikus emelkedettséggel átitatni a környezetet, méltó keretet nyújtva így a Bánk bán első felvonásának felolvasásához.
A szerkezet uralkodó vonása a lazaság, szorosabban csak egyes anekdotacsokrok tapadnak benne egymáshoz. Ilyen füzér a kicsapott diákok szerencséje Csollán Berti leveleivel, a jogászévek komikuma, Csollán meg Bálvándy versengése. Jókai egyik legnagyobb nyelvi bravúrját a nagyerdei jelenetben találhatjuk fel. Budapest és Komárom mellett Debrecent szereti legjobban a magyar városok közül, – de szíve ott is a kollégiumhoz vonja elsősorban. E különleges diákcsoport nyelvét a szótáríró buzgalmával gyűjtögeti, hogy mulattató bőséggel mutassa be, szinte az olvasó meglepődését élvezve
Attila
Elev de nota 10
 
Mesaje: 130
Membru din: Joi Mai 08, 2008 5:39 pm

de Robot pe

Robot
 
Mesaje: 1
Membru din: 2008
Locaţie: IT

Înapoi la Limba si literatura maghiara

Cine este conectat

Utilizatori înregistraţi: Niciun utilizator înregistrat

cron